Legfrissebb képek

Legfrissebb kommentek

  • Hegedűs Anna Jó szokás! És miylen jó hogy ott "házon belül" min...
    2011-07-20 08:02:40 (Soap4Sudan!)
  • Dóra Klaffa :( De legalább tudjuk, hogy családban marad...
    2011-07-09 12:13:36 (Minden okés!)
  • Nemes Csilla Elkaptunk a rejtélyes hasfájást! Dorkának két hón...
    2011-07-09 09:16:51 (Minden okés!)
  • Gullner Magdi Hááááááát ettől azért itthon messzire vagyunk, saj...
  • Hegedűs Anna Jaj de drukkolunk, hogy kiderüljön valami kis egys...
    2011-06-17 13:13:40 (Vombergbácsi 2.0)

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

Ha szereted a Bence blogot, és több-kevesebb rendszerességgel követed is az eseményeket, akkor miért nem leszel az Olvasónk? Ennek több előnye is van:
- a legfontosabb, hogy minden bejegyzésről azonnal emailben értesülsz, így még frissiben el tudod olvasni, és hát nem kell esetleg "potyára" benézni, hogy van-e valami friss iromány;
- látni fogod az esetleges "nem publikus" bejegyzéseket is;
- no meg aztán én is kíváncsi vagyok, hogy vajon hány ember követi figyelemmel kis életünket :)

Kedvet kaptál? Akkor először regisztrálj itt (ne félj, semmi különös és fél perc alatt megvan), utána pedig kattints az "Olvasó szeretnék lenni" gombra itt a blogon, a bal oldali menüben alul! Na gyere és kövess! :)

BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

Szűrés: 2009 május

De ügyes vagy! Végre, végre! - így bíztatott a Mami, mikor ma végre valahára elkezdtem száguldozni a szaladós cangámon.

Egy évvel ezelőtt már itt állt készenlétben a szaladós bicajom, hogy 10 nap múlva megkapjam a szülinapomra. Jó ötletnek tűnt, mert így javul az egyensúlyérzékem, és biciklizés címén mozgok is egy kicsit, nem csak felülök a háromkerekűre és hagyom hogy valaki tolja a hátsóm. De szegény járgány akkor még nem sejtette, hogy még egy évig porosodhat a tárolóban, mert én rá sem akarok nézni. Pedig így történt. Nem érdekelt. Egyátalán nem. Még akkor sem, ha motornak hívjuk, és a Papának meg a Nagymamának is (majdnem) ugyanilyen motorja van. Sőt, a Thomas becenevet is kipróbáltuk, de úgy sem tetszett. (A Thomas különben is egy hatkerekű vonat, ezt mindenki tudja...) Néha felhozták a szülők melegedni a lakásba, és közben abban reménykedtek, hátha felkelti a kívácsniságom. Mert amúgy általában mindennemű dolog aminek kerekei vannak tetszik nekem. Kivéve a szaladós bringát.

Most megint már a lakásban melegedett a canga két hete, de nem kaptam kedvet hozzá. Pedig a múlt héten Daan és Sara meg is mutatták, hogy kell használni, és én is mentem vele vagy 40 centit, de aztán szívesen átadtam nekik, játszanak csak kedvükre. Szerintem jószívű vagyok.

Ma viszont lementük a játszóra és a Papa lehozta a cangát is. A játszó eléggé tele volt (ami itt nagyon szokatlan), és egyszercsak aszonta a Mami, hogy menjek, mutassam meg a a nagyfiúknak milyen klassz bringám van, mert nekik nincs ilyen, és mutassam azt is meg, hogy kell használni. Na több se kellett, felpattantam a drótszamárra, és kerekeztem is a fiúkhoz. Mondjuk ők rám se hederítettek - nemhogy irigykedtek volna - de én rájöttem, hogy egész királyul lehet ezzel közlekedni. egyből el is mentem egy háztömbkörre, aztán mégegyre, meg mégegyre, és végül alig lehetett rábeszélni, hogy leparkoljam a garázsba a mocit. De végül mégiscsak leparkoltam, szépen felfújtam a pumpával a (tömörgumi) kerekeit, és megbeszéltük, hogy holnap folytatjuk. Hurrá!

Ez volt a szülinapi ajándékom a Papának. Na meg, hogy elénekeltem a happy birthday holland és magyar verzióját.

Bicajos kép és az éneklős videó nemsokára itt megtekinthető.

Igen, igen, itt vagyok ám én is! Jó régen nem jelentkeztem, persze az íródeákom hiábjából, aki olyanokkal volt elfoglalva, mint például egy megfelelő kistesó beszerzése a kórházból. Egyszer csak a Papa mondta, hogy holnapra meglesz a hugi, és ha felébredtem a délutáni alvásból megyünk is majd megnézni. Mivel a kórházban volt, ezért gondoltam viszem az orvosi táskámat, biztos ami biztos. A nővérkék jót mulattak rajtam mikor megjelentem a sztetoszkóppal a nyakamon és a kiskofferrel, és mondták is, hogy leválthatom Alex bácsit az ügyeletből. Ezt az Alex bácsit eleinte nem komáltam egyébként, de mostanra, hogy segített megfelelő kistesót produkálnia a Maminak, már egészen összebarátkoztam vele, annyira, hogy magyarul köszöngettünk egymásnak a folyóson, mikor kint szaladgáltam a Papa nagy örömére.

Na de visszatérve a tesóhoz: nagyon kicsi, ezt egyből sikerült megállapítanom. A neve Emma, ezt mindenkinek örömmel szoktam újságolni. És egészen jófej, mert már első nap hozott nekem ajándékot: egy Percy vonatot és egy Mickey egér DVD-t és könyvet. Ezért pedig jár a puszi, amit azóta is örömmel adok neki. Sokat szoktam vele beszélgetni is, bár elég csendes fajta, de legalább így nem vitatkozunk. Most már tudom, hogy a babák aszondják, hogy oá, és néha ki szoktam próbálni történik-e valami, ha én is elkezdek oázni: ilyenkor az van, hogy a Mama megbeszéli velem, hogy én már nagyfiú vagyok, ezért sem oáznom nem kell, sem cipeltetnem a hátsómat, sem ragaszkodni ahhoz, hogy a pelusom úgy legyen kicserélve, mint az Emmáé. Sőt, nemegyszer meg is szokta jegyezni, hogy igazság szerint ez az egész pelenkázás-dolog nem való már nekem. De én hiába tudom elméletben, hogy a vécébe vagy a bilibe kellene a dolgomat végezni, csakazértsem szólok előre, csak akkor, ha már a pelusból is kicsurog cucc.

Emmának néha megengedem, hogy játszon a játékaimmal, bár szerintem nem tetszenek neki, mert csak bámul rám a nagy szemeivel. Igaz, a saját játékaival sem játszik még, kivéve a cumit, amit én mindig szerettel teszek vissza a szájába, ha kiesik - naja, van gyakorlatom benne, bár már rég eltünt valahova a cumikollekcióm.

Emma egy hét múlva elunta magát itthon és inkább visszaköltözött a kórházba. Állítólag azért, mert nem akart enni, bár én ezt nem hiszem, mert én sem eszem, mégsem kell kórházba mennem. (A konzultációs irodában most mértek meg, és a 98 centimmel a felső átlaghoz tartozom, míg a 13.5 kilómmal az alsó átlag legaljához. Na ja, ennék én több csokit is, de nem adnak.) 
Aztán egy hét múlva mégiscsak hazajött az én Emmácskám, és azóta én is ellenőrzöm, hogy mennyit eszik, néha még a cumisüvegét is szoktam tartani. Sőt, már azt is tudom, hogy Mama szokott "fejelni neki finom tejecskét". Reggelente mindig segítek: amíg a Mama lemegy a tejet megmelegíteni, én vigyázok Emmára, aztán én szoktam odaadni a Maminak a tiszta pelust, és amíg Emma iszik, én dobom ki a piszkos pelusát is a pelenkakukába. Ha pedig elkezd néha sírni, akkor rohanok és mondom neki, hogy Emma, ne sírj, nincsen semmi baj! Ha nem hagyja abba, akkor pedig a miheztartás végett rászólok, hogy Emmácskám, nem hisztizünk!

Szóval eddig jól megvagyok Emmával, nem kavar túl sok vizet. Néha mondjuk várnom kell a soromra, például amikor a Mami eteti, de most már ezt is megoldom: odahúzom a széket a konyhapulthoz, felmászok, leveszem a poharat, aztán a hűtőből kiveszem az almalevet, "nem gyorsan, de óvatosan" kitöltöm, visszateszem, a pohárra ráteszem a tetejét, bele a szívószálat, és már iszom is. Nem fogok én az Emmácskára várni! Olyan lassan iszik különben is. Ja, és más előnye is van az önállóságomnak: kiderítettem, hogy a a felső konyaszekrényben, ahol a poharam is lenni szokott, van a Dora keksz, meg a FruttaPura. :)

message 1 hozzászólás Hozzászólok »